Novinky

        • Fiatalok, közösség és párbeszéd- Mladí ľudia, komunita a dialóg
          • Fiatalok, közösség és párbeszéd- Mladí ľudia, komunita a dialóg

          • Fiatalok, közösség és párbeszéd – tartalmas program a Főtéri Kultúrházban

            Ma iskolánk II. DI osztályának tanulói egy érdekes és tartalmas programon vehettek részt a Főtéri Kultúrházban, ahol a fiataloké, a közösségé és a kötetlen párbeszédé volt a főszerep.

            A program keretében találkoztunk a Szlovákiai Magyar Középiskolák Szövetségének (SZMKSZ) tagjaival, akik bemutatták a szövetséget, annak céljait és tevékenységét. A bemutatkozást követően a diákok különböző játékos és interaktív ismerkedő aktivitásokban vehettek részt. A jó hangulatú feladatok során lehetőség nyílt az ismerkedésre, a közös gondolkodásra és az együttműködésre is.

            A program második részében Otokar Klein úrral, Érsekújvár polgármesterével találkoztunk. A fiatalok egy kötetlen beszélgetés során kérdezhették őt pályafutásáról, munkájáról, a polgármesteri feladatokról, valamint jövőbeli terveiről.

            A diákok aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, számos érdekes kérdést tettek fel, így közvetlenül is bepillantást nyerhettek egy közéleti szereplő mindennapjaiba és pályájának fontosabb állomásaiba.

            A találkozó jó lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatalok új embereket ismerjenek meg, betekintést kapjanak a közösségi és közéleti tevékenységek világába, valamint bátran megfogalmazzák kérdéseiket és véleményüket.

            Köszönjük a Szlovákiai Magyar Középiskolák Szövetségének, valamint Otokar Klein úrnak, hogy lehetőséget biztosítottak erre a tartalmas és élményekben gazdag találkozóra!

             

            Mladí ľudia, komunita a dialóg – podnetné stretnutie v Dome kultúry na Hlavnom námestí

            Dnes sa žiaci triedy II. DI našej školy zúčastnili zaujímavého a podnetného programu v Dome kultúry na Hlavnom námestí, ktorého hlavnými témami boli mladí ľudia, komunita a otvorený dialóg.

            V rámci programu sme sa stretli s členmi Aliancie maďarských stredoškolákov na Slovensku (SZMKSZ), ktorí nám predstavili svoju činnosť, ciele a aktivity. Po predstavení aliancie sa žiaci zapojili do rôznych hravých a interaktívnych zoznamovacích aktivít. Počas nich mali možnosť navzájom sa lepšie spoznať, spolupracovať, komunikovať a spoločne premýšľať.

            V druhej časti programu sme sa stretli s pánom Otokarom Kleinom, primátorom Nových Zámkov. Mladí ľudia mali možnosť viesť s ním neformálny rozhovor a klásť mu otázky týkajúce sa jeho kariéry, práce, pôsobenia vo verejnom živote a jeho ďalších plánov.

            Žiaci sa do diskusie aktívne zapájali a svojimi otázkami sa zaujímali o jeho pracovné skúsenosti, životnú cestu a každodennú prácu primátora. Vďaka bezprostrednému rozhovoru si mohli vytvoriť lepšiu predstavu o tom, čo prináša práca vo verejnej správe a aké výzvy so sebou prináša.

            Stretnutie bolo pre našich žiakov príležitosťou spoznať nových ľudí, nadviazať kontakty, dozvedieť sa viac o aktivitách mladých ľudí a zároveň si vyskúšať otvorene formulovať svoje otázky a názory.

            Ďakujeme Aliancii maďarských stredoškolákov na Slovensku a pánovi Otokarovi Kleinovi za príjemné a podnetné stretnutie plné nových skúseností a inšpiratívnych rozhovorov.

             

        • „Mier sa začína nami” – „A béke velünk kezdődik”
          • „Mier sa začína nami” – „A béke velünk kezdődik”

          • „Mier sa začína nami” – V bielom za školu bez šikany a násilia!

            Dňa 21. septembra, pri príležitosti Medzinárodného dňa mieru, sa žiaci a pedagógovia našej školy ako jeden muž obliekli do bieleho, aby poslali jasný a silný odkaz okolitému svetu aj sebe navzájom.

            Biela farba pre nás symbolizuje nie len mier, ale aj akceptáciu, súdržnosť a vzájomný rešpekt. Týmto vizuálnym postojom sme demonštrovali, že na našej škole:

             Sa dištancujeme od všetkých foriem obťažovania, šikany a vyčleňovania.

             Vytvárame bezpečné a pokojné prostredie, v ktorom sa každý žiak môže cítiť akceptovaný.

             Riešime konflikty prostredníctvom dialógu a vzájomného porozumenia.

            Ďakujeme všetkým našim žiakom a učiteľom, ktorí sa k tejto iniciatíve pripojili! Sme hrdí na našu školskú komunitu! 

             

            „A béke velünk kezdődik” – Fehérben a bántalmazásmentes iskoláért!

            Szeptember 21-én, a Béke Világnapján iskolánk diákjai és pedagógusai egy emberkéntöltöztek fehérbe, hogy egyértelmű és erőteljes üzenetet küldjenek a külvilágnak ésegymásnak. 

            A fehér szín számunkra nemcsak a békét, hanem az elfogadást, az összefogást és az egymásiránti tiszteletet szimbolizálja. Ezzel a vizuális kiállással demonstráltuk, hogy iskolánkban:

             Minden formájától elhatárolódunk zaklatásnak és a kirekesztésnek.

             Olyan biztonságos, békés környezetet teremtünk, ahol minden diák elfogadva érezhetimagát.

             A konfliktusokat párbeszéddel és megértéssel rendezzük.

            Köszönjük minden diákunknak és tanárunknak, aki csatlakozott a kezdeményezéshez! Büszkék vagyunk a közösségünkre! 

             

      • Kontakty

        • Spojená škola
        • 035/6418 514, 0910836874 -riaditeľ (Mgr. Martin Molnár )
          035/6418 256 - sekretariát, fax
          035/6406 110, 0903469388 - zástupcovia riaditeľa (PaedDr. Aneta Katonová, Ing. Silvia Seresová, Mgr. Silvia Kollárová)
          035/6418 516 - mzdárka/personalistka
          035/6418 515 - účtovníčka
          035/6418 515 - hospodárka
          035/6406 100 - vedúca školskej jedálne
        • Komárňanská 28
          940 75 Nové Zámky
          Slovakia
        • 00012 432
      • Prihlásenie